Ádám születése

Sziasztok!

Megérkezett!!!!

Megszületett Ádám, eggyel többen laknak az Oakfield Avenue 21. szám alatt. Nagyon vártuk már, sokat is tettünk érte, de haladjunk csak sorban.

Február 17-18. (szerda-csütörtök):
Eszternek már vannak kisebb fájásai. Ilyenekkel találkoztunk korábban is, de nem ilyen sok, és ami a legfontosabb, nem ilyen hosszan. Szóval, a dolog már tényleg "ott van a levegőben", már tényleg mindjárt elérkezik a pillanat. de mi csak várunk. Este szokásos napi elfoglaltságok, majd vacsi, valami klassz mozi (Mattie a szomszédból kölcsönadta a 4 Terra-byte-os külső tárolóját, rajta sci-fi gyűjtemény, mesék, van miből válogatni).
Csütörtökön reggel is voltak fájások, komolyan rá is kérdeztem, hogy egyáltalán be menjek-e dolgozni? Eszter szerint semmi ok az aggodalomra, menjek csak, majd úgyis szól, ha van valami. A kollégák mind széles mosollyal néznek rám (OMG, mate, it's so close now!!!), kb óránként kérdezik ők is, mik a hírek, stb.
Én saját belső kis hírzárlatot rendelek el magamban, és megígérem magamnak, hogy csak a legfontosabb személyeknek szólok. Na ettől lett a dolog sokaknak gyanús (Te, ez a Tomi nagyon csendes már egy ideje..., se FB, se egy skype hívás...).
Eszter még postára ment levelet feladni, meg beugrott a barkácsboltba (az én feleségem hová máshová is menne? Imádom!).

Február 19. (péntek):
Reggel korán ismét fájások. Én ugyan elmegyek dolgozni, de az eszem egyedül a munkán nem jár. Van-e otthon minden, elraktunk-e a csomagba mindent, ami kellhet? Mégegyszer átfutni fejben a listát, neten hasznos tanácsoknak utánanézni... Alig tudtam rá odafigyelni, hogy mi a napi extra teendő a rutinfeladatokon felül. Érkezett egy ismerős az egyik közeli főiskoláról pár tucat állatért, meg az ő régi londoni állatkertes tapasztalatait átadni nekünk, rövid brainstorming az ékes ősdarazsak (Ampulex compressa) tartástechnológiájáról, meg a lehetséges hibákról, hangyahatározás, nekünk ez a szokásos unalmas nap a melóban. Mondtam már, hogy imádok állatkertben dogozni?

Délután 5-kor indulás a boltba, utána haza. Eszternek volt egy kis vérzése (bocsi srácok, ez is része a dolognak, le kell írnom). Ennek örülünk, ez a nyákdugó eltávozását jelentheti. Szóval, már az ajtóban áll a dolog...

Este nyugodt, békés együttlét, olvasás, később kis kártya-party. 10 órakor Eszter szól, mintha fájna ott lent. 11-kor már egészen komoly fájások (később megtudtuk, ezek voltak a nagyon gyenge fájások...), jobb lesz felkészülni, mert valószínűleg az este izgalmasan fog alakulni. Én átrámolom a rohamfelszerelést egy nagyobb hátizsákba, könnyebben megtalálom majd benne a dolgokat, ide be fog férni az enni- és innivaló is, fényképezőgép akkut töltőre rakom ismét, tisztasági csomag utolsó ellenőrzése, jöjjön aminek jönnie kell, mi felkészültünk!
Kényelmesebb lesz átköltözni a hálószobai ágyról a nappaliban álló heverőre, ott Eszter dereka meg van támasztva rendesen, én is tudom masszírozni a hátát. Az éjszakát a heverőn töltjük, az elején 10 perces fájásokkal, majd később már csak 5 percesek. 2 ütem között 2 perc alvás, már meg se szólalunk, Eszter a kezével csak kicsit megszorítja a tenyerem, ha jön a következő. Én indítom az "összehúzódás-figyelő" appot, bekapcs-kikapcs-bekapcs-kikapcs, ahogy kell, minden fájásnál. Tényleg hasznos, minden megvolt ott, amire később fejből kellett volna emlékezni. Ezt jótanácsként üzenem minden leendő vajúdó ismerősnek!

Február 20. (szombat):
Az éjszakai fájások miatt nekünk ez egy napnak számít az előzővel, de a hitelesség miatt külön írom.
Reggel pár sms a legfontosabbaknak, családban nagy a várakozás, utána nem is foglalkozunk ezzel, majd lesz rá időnk később. A telefon azért mellettünk van, ki tudja mikor kell segítség. Anyukám válasza nagyon megható, ha ma születne, akkor ugyan az lenne a születésnapja, mint Édesapámé. Istenem, erről meg is feledkeztem! Valahogy így jönnek az áldások felülről, igazából észre sem vesszük, milyen többletjelentése lehet egy-egy apró, lényegtelennek tűnő dolognak. Köszönöm!

Az összehúzódás-figyelő nem állhat le, folyamatosan dogoztatom,  a kezeim Eszter derekán, hátán, mikor hol jobb, és masszírozni amennyit csak bírom, így sokkal elviselhetőbb és nem veszít annyi energiát a görccsel küzdve a derekában.

Két fájás között kis enni-innivaló, amit csak szeretne. Korábban már bevásárolt minden finomságot, amit nagyon szeret, így mindig tudok a kedvének megfelelően ugrani az áhított falatért vagy pohár gyümölcsléért.

Ezúton szeretném megköszönni a közreműködést a következő finom, ámde sok esetben kimondottan egészségtelen termékeknek, hogy a feleségem problémamentes szülését elősegítették:

Hagymás-Pringles
Happy shopper lekváros sütik
Euro shopper trópusi gyümölcs ital
Coca-Cola
Monster Energy Drink (Tom Ayre, a bábabácsink kávéja)
alma (ez egy gyümölcs, boltban lehet kapni, állítólag fán terem)
mandarin (ez is valami gyümi)
kávé (ez nekem kellett, sok, bár aki ismer az nem lepődött meg)
Milka csokoládé

10 óra: az egyik fontos mérföldkő, kis magzatvíz-folyást érez Eszter. Sms, majd telefon is Tomnak, aki közli, hamarosan jön.

11 óra: Tom megérkezik, vérnyomást, pulzust és testhőt mér, pár kérdéssel ellenőriz, és nyugodtan hátradől egy fotelban, mosolyogva közli, minden a legnagyobb rendben, csak így tovább, most ő megszűnik, csak árnyék ("shadow on the wall", ahogy ő mondta), ne is foglalkozzunk vele, csináljuk ahogy nekünk jó, ő majd szól, ha valamit váltani kell. A jelenléte mindkettőnknek nagyon megnyugtató, jó érzés egy profi szakembert tudni mellettünk.

Itt jegyeznék meg két dolgot: az első, hogy végig nyugodt, békés volt, egyszer sem kapkodott, és ez ránk is átragadt. Nyugodtan beszélt, nagyon óvatosan végzett mindent, és ez sokban segítette azt, hogy biztonságban érezzük magunkat, nem volt bennünk kétség, aggodalom, figyelt és ellenőrzött minket, amikor kellett. Ez nagyon fontos! Valószínűleg az egyik kulcsa volt annak, hogy minden ilyen szépen és nyugodtan ment végig. A második dolog: utólag elmondta, hogy sokszor akart közbeszólni, segíteni, de minden alkalommal azt látta, hogy pontosan azt tesszük ösztönösen, amit ő tanácsolna. Ezt nem azért mondom, mert magunkat akarom sokkal fényesebbnek mutatni, hanem azért, amit ő is mondott: mi Eszterrel nagyon jól ismerjük a másikat, őszinteség, természetesség, az igazi énünk mutatása a másik felé, ez a kapcsolatunk egyik legfontosabb része. Ez is kell egy sikeres otthonszüléshez, bízz a másikban feltétel nélkül, higgy neki, hagyatkozz rá, ne kérdőjelezd meg, érezd őt!

14 óra: Eszter saját utólagos bevallása szerint ekkor kezdődtek a durva fájások, amik már nagyon-nagyon fájtak, amiket alig bírt elviselni. Utólag azt is elmondta, hogy a későbbi vizsgálatok alapján ő úgy gondolta, még kb délután 5 óráig kell kibírnia, és meglesz a baba, erre állította rá az elméjét. Addig figyelte is az időt, azután már szinte teljesen elveszett neki, mi is történt, a fájdalom és a koncentráció miatt.

15:20: Tommal hárman közösen úgy döntünk, hogy itt az ideje megnézni, hogy "hol is állunk". Azaz megnézi, hogy mennyire tágult már ki a méhszáj, mikor kell elindulni a kórházba. A vizsgálat érdekes eredményt hoz: 6 cm-nél járunk! Akkor most mi legyen? Induljunk el a kórházba most, vagy még várjunk, vagy esetleg maradjunk itthon. A kérdés eldöntéséhez fontos tudni, hogy azért döntöttünk a kórházi szülés mellett Eszterrel, mert a babának nagy valószínűséggel majd fel kell vágni a nyelvfékét, hogy rendesen tudjon enni. Ezt a kis beavatkozást Magyarországon közvetlenül a születés után elvégzik, de Tom biztos benne, hogy itt csak napokkal később kerül rá sor. És Eszternek autózni sincs sok kedve... Így jön a döntés: itthon maradunk, itt történik majd minden, nálunk!

Szerencsére Tom indulás előtt berakta az autójába a "just in case" dobozt, azaz, ha esetleg mégis maradnánk, akkor se lesz baj, van minden, amire szükség lehet. Nagyon felkészültek, az autójuk belülről olyan felszerelt, amit valószínűleg megirigyelne a legtöbb magyar kórházi mentőautó. És ami a legfontosabb: van ehhez végzettség, képzett szakemberek, és tapasztalat, hiszen ezt főállásban végzik. Tom kb 22 (!!!) éves és 60 általa levezetett otthonszülés van már mögötte. Én bízok benne! Az is sokat segített ebben a fontos döntésben, hogy a legnagyobb nyugalommal közölte velünk, semmilyen komplikáció, probléma nem volt a terhesség alatt, nagyon alacsony a rizikó, amit vállalunk, ő a békés és nyugodt otthoni légkört ajánlja nekünk.

OK! Pár telefon részéről, értesíteni a kórházat, hogy ez van, ha bármi gond van, ő szól és küldik a mentőautót (otthonszülésnél mindig ez a protokoll, bármi kis gond is van, ambulance!). Telefon egy másik bábának, mert a születéskor ketten kell, hogy jelen legyenek, egyik a babával foglalkozik, másik az anyukával.

Én segítek Eszternek visszamenni a heverőig, és kérdezem Tomot, mire van szükség: a filmekből jól ismert válasz jön: pár tiszta törülköző kellene!

Eszter már fürdőköpenyben (ez azért jó, mert könnyebb elvégezni a vizsgálatokat, de jól takar, melegen tart), én mellette ülök és igyekszem teljesíteni a kívánságait. Ezek közül a legfontosabb: ne hagyjam abba a háta masszírozását, és mindig fogjam egy kezemmel a térdét a fájásoknál. Furcsa, de működik, Eszter szerint az egyensúlyának kellett a támasztás, fájáskor "ráterhelni" a térdére, és így kényelmesebb volt, nem húzta annyira össze az iszonyatos izommunka, ami benne zajlik.

Függönyöket behúzni (basszus, mennyi macskaszőr, tejóég!!!), lámpa felkapcsol. és megyünk bele a késő délutánba.

17 óra: ekkortájt már Eszter határozottan "átvált", a fájások között nem beszél, néha alszik is, igyekszik pihenni. Ezúton üzeni minden lánynak: ez nagyon fontos volt, rengeteg erőt tudott gyűjteni 30-40 másodpercnyi "kikapcsolással", gyakorlatilag aludt ilyenkor. Néha iszik, eszik, csak pár szóban beszél.
Tom rendszeresen vizsgál, mostmár ultrahangos készülékkel is (ez náluk széria munkaeszköz...), előbb 15 percenként, később még gyakrabban.
Alkalmanként magzatvízfolyás, az összehúzódások nagyon erősek, ezt jelzi az is, hogy Eszter néha nyöszörög is közben (higgyétek el. ő nem fog sikítgatni fájdalmában, ő tűr, és ha már hangot is ad az azt jelenti, hogy egy olyan hétköznapi földi halandó mint én már valószínűleg elájult volna...).
Tom többször is felajánlja a fájdalomcsillapítást, tabletta, gáz, amit csak szeretne a vajúdó asszony, de Eszter nem kéri. Nem szeretné, hogy elbódítsák, szeretne tisztán emlékezni, jelen lenni a születésnél. Tom utólag bevallotta nekünk, praxisában még soha, egyszer sem volt olyan nő, aki ne kérte volna a fájdalomcsillapítást. Ő is csak ámult Eszter teljesítményén. Le a kalappal!

18 óra: átváltunk a későbbi szülőpozícióba, Eszter letérdel a heverő elé, én vele szemben ülök, ő átölel, kapaszkodik, én átkarolom, és folyamatosan masszírozom a derekát, tartom a súlyát. Összehúzódások kb 2 percenként, alig van idő pihenni, de ő bírja, csinálja, kicsit iszik is néha. Két fájás között beszél is alkalmanként (angolul poénkodik Tommal), nekem mond néha egy-egy hosszabb mondatot, éber, tudja, mi történik körülötte.
Megérkezik a másik bába, Ellie, aki csendben félrehúzódik, ott sincs, majd Tom szól neki, ha szükség van rá.

19 óra: Tom már minden fájás között ellenőriz, rendben van-e a baba. Odabent minden jól megy, ahogyan kell. Nekünk nagyon lassúnak tűnik ez az egész. De itt is segít Tom. és a vele már korábban alaposan átvett dolog, csináljuk lassan, nyugodtan, két lépés előre-egy hátra, két lépés előre-egy hátra, így minden jó lesz, a szöveteknek van idejük nyúlni, igazodni.

19:05: Tom látja a baba feje tetejét, mosolyogva mondja, sok a haj, bár ismerve minket ez nem meglepő. Eszternek már nagyon nagy fájdalmai vannak, a tolofájások sokkal jobban kimerítik, mint az összehúzódások korábban.

19:37: többszöri próbálkozás után egy nagyobb, erős kiáltás, és végre kibújik a baba feje.  Tom tartja, már Ellie is itt van mellettünk.

19:39: Eszter minden erejét összeszedi, sír, de tűr, angolul mondja, hogy "fáj, fáj", de én is győzködöm, Tom is kéri, még csak egyet, csak egyszer, és megvagyunk. Utolsó feszülés, egy nagy kiáltás, és kint van Ádám. Előreadják Eszternek, őt megfordítják, a mellkasára fektetik a babát, aki sír, de gyönyörűen, majd egy perc alatt megnyugszik, és bújik a mamához, vissza a melegbe, a bőréhez, és újra összehúzza magát magzatpozícióba, onnan figyeli a világot. Eszter nevet, örül, én sírok örömömben.

Erre vártunk. Évek, sok munka, tragédia, csalódás, újrakezdés, remény van ebben az örömben.

Elvághatom a köldökzsinórt, az ollót nekünk adják ajándékba. Ha már kórházi karszalag nem lesz, valami legyen... Ellie készít pár fényképet, és mosolyogva mondja, olyan szép a feleségem, hogy senki meg nem mondja, épp most szült pár perce egy erős kisbabát.
Ádám. Megmutatom a megfelelő betűket Ellienek, hogy a hivatalos digitális rendszerben a magyar "Á"-t használja.

Itt maradunk egy órán át. Hármasban, pihenve. Ők néha bejönnek, ellenőriznek pár dolgot, majd újra magunkra maradunk.

Később méhlepény vizsgálat, eltávolítással (na ez se volt egy leányálom Eszternek). Ezután következett a teljes vizsgálat "odalent". Aggódó arccal néznek egymásra, és Eszternek többször is elmondják, azonnal tudnak fájdalomcsillapítót adni, ha kéri. Azért aggódtak ennyire, mert nagyon féltek, mennyire volt sikeres a gátvédelem. Azonban mindent a legnagyobb rendben találtak, nevetve mondták, hogy egyszerűen hihetetlen számukra ez az egész így. Miért? Azért mert a baba születése közben a feje mellett ott volt a keze is, azzal együtt jött, és ezért biztosak voltak benne, hogy sajnos óriási sérüléseket okozott a könyökével a baba odabent. De semmi.
Itt fontos megjegyeznünk azt, hogy milyen fontos is a megelőzése a bajnak. Eszterben tökéletes együttállása van a jó testi adottságoknak (nem akármilyen vérvonal ez, kérem!), a helyes életmódnak (tahiti tánc a hobbija, oktatja is, mióta terhes napi szinten végez intim-tornát, jógát, edzett és felkészült volt végig), és a megfelelő szüléstechnikának. Természetesen, ösztönösen, lassan, nem gyorsítva. Tudom, leírva könnyűnek hangzik, sokkal durvább a valóságban, de ez is része a történetünknek, és annak, hogy utólag sokkal könnyebb lett minden, nincsenek külön kezelések, stb.

Addig a baba rajtam fekszik, meg se nyikkan, nézelődik, figyel. Skin to skin, azaz a puszta bőr, ennek a hatása vitán felül áll a tudományos világban is, immunrendszer erősít, hasznos bacik átvétele, stb stb, de ami a legfontosabb: kötődés! Apának, anyának, babának. Boldog vagyok, nagyon, talán az esküvőnkön voltam ennyire boldog utoljára.

Eszter letusol, ezalatt a bábáink rendbe rakják a házat (!!!), megvetik Eszter ágyát, ő felöltözik, és jöhet az alaposabb babavizsgálat. Ádám az egész dologért hálaképpen bebizonyítja Tomnak, hogy van bélműködése, ugye nem kell elmondanom, hogyan. Kis takarítás, majd mérések, 3500 gramm. Kereken. Mindene megvan, sír, ahogy kell, és ami az igazán szép: amint Eszterhez kerül, eszik! Imádom!

Ezután már csak pakolunk, segítek a bábáknak vagy Eszter mellett vagyok, igazából a fáradtság miatt nem is igazán emlékszem, mit is csináltam pontosan.

Csak arra emlékszem, hogy jó volt.

Így lett Ádámunk!

A mellékelt kép aznap este, a születés után készült, itt Ádám csak 4 órás, Eszter pedig gyönyörű. Ezt küldtük el még akkor a családnak, lássák, ki az új családtag. Másnap ezt töltöttük fel, ezt láthatta mindenki.

Egy apró dolog, ami zavart a végén: a telefonom. Leraktam tölteni Eszterével együtt egymás tetejére. Később azt látom, hogy eszeveszetten villog az enyém. Felkapom, a beállítások legmélyén jár valahol, még le tudom állítani. Elküldött önállóan egy csomó üzenetet, képet, ikont, matricát a világba egy csomó embernek, de nem ez az igaz baj. Sajnos az összes adat, az összes fájás ideje, hossza, stb elveszett, pedig ezt mindet el akartam tenni emlékbe. Ez egy életre szólt volna. Nem azért írom ide, mert úgy sajnálom a mobilom, hanem mert ezek az adatok egyszeriek, megismételhetetlenek. Kár, de mindegy, babánk van, ez a lényeg!

Isten hozott nálunk, Ádám!